Mióta élek, az ember érdekel. Vajon mit érez, hogyan gondolkodik, mit mond ki, és mit tart meg magának, végül hogyan dönt, s hogyan cselekszik? S miért úgy? Ez a kíváncsiság határozza meg, ahogyan tanulok és ahogyan tanítok.
A történetek erején keresztül szerettem bele a világ megértésébe: az irodalom és a színház tanított meg figyelni, jelen lenni, kérdezni. Megfigyelni mindent másik nézőpontból is. Később a tanári pálya lett az a hely, ahol mindezt rendszerré formálhattam, és ahol nap mint nap találkozom a pedagógia ezer arcával.
Úgy gondolom, valójában egy tantárgy létezik: az Élet. A magyar nyelv és irodalom, vagy a digitális kultúra -melyeket tanítok az iskolában-, mind csak egy eszköz ahhoz, hogy eligazodjunk a világban. Ennek az eszköznek azonban aktuálisnak, működőképesnek, életszerűnek, könnyen hozzáférhetőnek kell lennie. Felhasználóbarát…így mondaná a mai kor gyereke, akinek az egész világ a játszótere. Én magam is szenvedélyesen kutatom ezt a játszóteret. Legutóbb Japánból hozam haza bevált tanítási módszereket.
Célom nem egyéb, mint megvalósítani amit már Babits is megfogalmazott: „Gondolkodni és beszélni tanítani”
Mindezt természetesen nem egyedül, mivel hiszek a közösség erejében. Az óráimon nem egyirányú az út: együtt gondolkodunk, együtt tanulunk, és mindenki hozzáteszi a saját nézőpontját. A diákokat aktív alkotótársnak tekintem, akik nemcsak résztvevői, hanem formálói is a tanulási-tanítási folyamatnak.